Az Ön eredményessége a mi sikerünk is. Ennek érdekében olyan berendezéseket, technológiát, szolgáltatásokat kínálunk, melyekkel megvalósíthatja üzleti elképzeléseit, mi pedig hosszútávon is partnerként tekinthetünk Önre.

Építsünk egymásra a biztos siker érdekében: Gondolkodjon Formance-ban!

A Formance Kft. faipari, alumínium- és műanyagipari gépek, CNC megmunkálóközpontok hazai kereskedelmével, valamint a berendezések beüzemelésével és szervizelésével foglalkozik. Több, mint 20 éve vagyunk stabil partnere mindazon magyar vállalkozásoknak, akik a bútor- és nyílászáró gyártásban képviseltetik magukat.

1998-ban egy fiatal, lelkes faipari mérnökcsapat célja az volt, hogy egyedi irányvonalat képviseljenek a hazai faipari piacon, és a Formance megalapításával átfogó szolgáltatást, szakértelmet, megbízható partnerséget nyújtsanak a teljes beruházási folyamat során.

Emberek egy asztal körül

Két évtizedes piaci jelenlétünk alatt végig követtük a nemzetközi gyártástechnológia fejlődését. Így a piaci szereplők, a technológiai újdonságok és nemzetközi fejlesztések ismerete lehetővé teszi számunkra, hogy az újdonságokat elsőként ismertessük meg Partnereinkkel.

1998-tól a világ egyik vezető gépgyártójának, az olasz Biesse S.p.A kizárólagos képviseletét látjuk el Magyarországon, valamint kizárólagos kereskedelmi partnere vagyunk többek között olyan nagyvállalatoknak, mint a FomIndustrie, a GrafSynergy, az Italpresse vagy a Cefla Finishing Srl.

Férfiak tárgyalnak egy laptop mögött

E vállalatokkal szorosan együttműködve célunk, hogy mindig az adott igényre megfelelő megoldást kínáljuk komplex szolgáltatás formájában. Értékesítőink, többnyire mérnök szakemberek, akik évtizedes gyakorlattal rendelkeznek vevőink minőségi kiszolgálásában. Tanácsadóként működnek közre a technológia megtervezésében, a gépek kiválasztásában, és a software-ek betanításában. Szerviz-és alkatrész részlegünk megbízható hátteret jelent a gépek beüzemelésében, a garanciális, és garancián túli meghibásodások elhárításában.

Biatorbágyi központunkban 2000 m²-en várjuk Önt is folyamatosan bővülő bemutatóteremmel, új és újszerű gépek figyelemre méltó választékával, innovációs újdonságokkal, ahol a berendezések többsége üzem közben is kipróbálható. 

Endrédi Rolland portréja Endrédi Rolland Ügyvezető igazgató
Érvek, melyek mellettünk szólnak:
1. Megbízhatóság
A 25 év munkája 4000 m2-es saját tulajdonú bemutatótermet, a legmodernebb technológiát képviselő gépparkot, megújuló és takarékos energiafelhasználást biztosító beruházásokat, és pénzügyi stabilitást eredményezett. Cégünk Bisnode AAA pénzügyi minősítéssel rendelkezik.
2. Teljes körű szolgáltatás egy helyen
Üzletfeleinkkel a partnerség az eladás után kezdődik igazán. Nemcsak a gépek kiválasztásában segítünk, hanem a finanszírozásban, a berendezés beüzemelésében, az alkatrészbeszerzésben, a garanciális és garancián túli szervizelésben is.
3. Tapasztalat
Faipari mérnökökből álló csapatunk az elmúlt 25 év alatt folyamatos beruházásokkal, fejlesztéssel és szakmai fejlődéssel vált a hazai piac meghatározó beszállítójává, és a világ legfejlettebb faipari gépgyártóinak kizárólagos képviselőjévé.
4. Szervizháttér
Magasan képzett technikus csapatunk végzi az értékesített gépek beüzemelését, javítását és az alkatrészek beszerelését. Hotline segítünk a problémák gyorsabb azonosításában, kisebb problémák megoldásában. Szervizirodánk szervezi a technikusok beosztását és az alkatrészek beszerzését.